Az elöző jegyzet "A vágjunk bele" folytatása

„A stroke-ra jellemző leggyakoribb tünetek, pl. a végtaggyengeség, a féloldali jellegű bénulás, a látászavar, a látásvesztés, a kettős látás, a látótérkiesés, a beszédzavar, a beszédértési zavarok, a szóformálási nehézségek, az erős szédülés, a fejfájás, az eszméletvesztés. A tünetek együtt és külön-külön is előfordulhatnak.”
Nos, nálam az első kettő jelentkezett csupán ezekből. A végtaggyengeségről már szóltam korábban, arra felfigyeltem ugyanis , hogy a balkarom nem úgy viselkedik, ahogy kellene és ez még bosszantott is, de az már nem jutott eszembe, hogy ez tünet is lehet, rossz előjel, kérdezzek meg egy szakorvost. Még mikor a félbéna maradt a bal karom, a prosztata műtét után és valaki komolyan figyelmeztetett, - egy kívülálló és nem orvos - hogy jobban tenném, ha szakemberhez fordulnék, még akkor se vettem komolyan, az egészet. Így következett be néhány hónap után a féloldali (baloldali) bénulásom. Június 18. 1998. egy pénteki napra esett. Délelőtt még dolgoztam, kicsit korábban hazajöttem munkából, hogy a déli vonattal menni tudjunk Brassóba, - a sors iróniája – beteg látogatni. Meleg, amolyan tündöklőre borotválkozott, júniusi nap volt amilyeneket már korábban is nehezen viseltem el, ezért nem tulajdonítottam jelentőséget annak a kellemetlen érzésnek, ami kezdett eluralkodni rajtam. Lezuhanyoztam, ebédeltünk és készültünk az útra, de mikor a lépcsőkön mentünk lefelé mondtam a feleségemnek, hogy sokan vannak a kórházban, jobb állapotban, mint én. Ő egy kicsit elbizonytalanodott és kért, hogy forduljunk vissza, ha nem érzem jól magam, de aztán csak mentünk tovább. Az állomáson, a jegyvétel után, még egyszer mondta, hogy maradjunk, de mert fájdalmam nem volt – csak az a megmagyarázhatatlan rossz érzés - hát vonatra szálltunk. Kis időre rá hogy elindult a székelygyors, elszenderedtem, amiből aztán kicsi idő múlva, sűrű ásítások közepette ébredtem fel, s mint ahogy lenni szokott az ásítások nyújtózkodási kényszerrel jöttek. Így tűnt fel, hogy nyújtózkodás közben a bal kezem remeg, vibrál ellenőrizhetetlenül, azaz nem tudom megakadályozni, hogy ne vibráljon, remegjen. Ezt nagyon furcsának találtam, s nyomban fel is álltam, hogy lássam a lábaim, hogyan viselkednek. Sétáltam keveset a padok közt, de semmi különöset nem tapasztaltam, de egyre inkább elhatalmosodott rajtam a veszélyérzet és arra kértem a feleségem, hogy a következő megállónál szálljunk le. A következő megálló Székely Keresztúr volt, ahol le is szálltunk. Én ott a padon még elszívtam egy cigarettát, hogy megnyugodjak, úgymond, aztán kértem a feleségem, hogy kérdezze meg az egyik kocsitulajdonost – valakit a vonathoz hozott ki, - hogy visszahozna-e minket Udvarhelyre. Becsületére legyen mondva és ezúttal is hálás köszönet neki, miután megtudta hogy mi történt, szó nélkül vállalta a fuvart. Visszafelé, Keresztúrról kiérve, kértem a tulajt, állna meg egy pillanatra, hogy könnyítsek magamon, tulajdonképpen kíváncsi voltam, hogy meg tudok-e állni még a lábamon. Még megtudtam, s nem sokára már az udvarhelyi kórház előtt voltunk, s a feleségemre támaszkodva próbáltunk eljutni a sürgősségi osztályig. A kórház kapun még bementem a lábamon de tovább már éreztem, azaz inkább a feleségem érezte, hogy nem bírja segítség nélkül. Egy fiatalember ugrott a segítségünkre, - Isten áldja érte – s így érkeztem meg a sürgősségi szolgálat betegvizsgáló asztalára. A doktornő, a szokásos kérdések után, kért hogy húzzam fel mindkét lábam derékszögbe a testemmel, amit meg is tettem, de megtartani ebbe a pozícióban már csak a jobb lábamat sikerült. A bal, pillanatok alatt ernyedten ereszkedett alá. Egyértelmű, mondta a doktornő, és már hozták is a toló széket és vittek az ideggyógyászatra. A feleségem haza ugrott pizsamáért és a többi ilyenkor szükséges kellékért, - csak az úton kellett átmennie, mert pont a kórházzal szembe lakunk – de közben engem – először és utoljára – egy erős sírógörcs fogott el, miután tudatosult bennem a valós helyzetem. A nővérkék próbáltak vigasztalni, de semmi foganatja nem volt, míg elő nem hozakodtak azzal, hogy nézzek körül, vannak nálam fiatalabbak is és sokkal rosszabb állapotban is, ne keserítsem el őket. Ez hatott, megembereltem magam, előjött a kép, hogy nekem példát kell mutatnom, közben visszaért a feleségem is és kezdtünk átöltözni pizsamára. Ekkor történt, hogy egy pillanatra magamra felejtettek az ágyon ülve, s én kibillenve az egyensúlyomból eldőltem mint egy zsák krumpli, majd be a szomszéd ágy alá. Hát ez volt az első lecke, amit meg kellett tanulnom, nevezetesen, hogy már semmi se működik úgy, mint korábban, fel kell ismerjem a korlátaimat és alkalmazkodnom kell hozzuk. Később még mesélek egy-két ilyen esetet, számomra felejthetetlen, fájó emlékek maradnak.

Bosszuság...

Jó másfél oldalnyi anyagot veszítettem el a Microsoft Word-ön. Sajnos néha még/már előfordul ilyesmi is.Most egy kicsit elment a kedvem az egésztől, de remélem kiheverem.

Közben nevessünk is.

Vágjunk bele..

Elmúltam 65 éves ezt már említettem, de azt nem hogy jövőben, azaz 2009 június 18-án tíz éve, hogy szélütés, gutaütés ért, ami teljes baloldali bénulással járt nálam úgy, hogy ülni se tudtam, ha elvesztettem az egyensúlyomat el dőltem mint egy zsák krumpli.
De lássuk először a szakirodalmat, majd pontokként leírom a saját tapasztalataimat.
Tehát:

http://www.hazipatika.com/articles/Mit_tegyen_hogy_ne_usse_meg_a_guta?aid=20080528101642

"Ma már tudjuk, hogy a szélütés az agy vérellátási zavara következtében létrejövő működészavar, mely maradandó károsodásokat vagy halált okozhat"
Én szerencsémre/szerencsétlenségemre(?) nem haltam meg, csak maradandó károsodást szenvedtem.

„Az esetek 80-85%-át agyi érelzáródás okozza, aminek következtében az adott agyterület nem kap elégséges oxigéndús vért. A vérhiányos, elzáródásos - orvosi nyelven iszkémiás - szélütés esetén az adott ér által ellátott terület elhal, amit infarktusnak nevezünk.”
Ez történt velem is. Azt, hogy az elzáródást mi okozta senki nem tudja, ugyanis akkor a mi korházunkban nem volt csak EEG készülék, tomográf vizsgálatra Marosvásárhelyre kellett volna menni, (ha nem tévedek akkor még a megye központban Csíkszeredában se volt tomográf készűlék), ráadásul szakorvos se volt nálunk akkor, egy kardiologus orvos látta el az ideggyógyászati teendőket is. Ezek voltak a kevésbé kedvező körülmémyek az én esetemben, ami kedvező volt az, hogy idejében korházba kerültem és megfelelő(?) ellátásban részesültem.
„A stroke sajnos többször is kialakulhat, sőt az első stroke-on átesett betegek esetében a másodlagos megelőzésnek különösen nagy szerepe van, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy az első szélütés után tízszer nagyobb az esélye egy újabb szélütésnek.”
Sajnos nálam is ez történt, az első agyi történésen épp a korházban estem át pár hónappal korábban, az igazi nagy stroke előtt.
A prosztatámmal műtöttek meg, amikor az egyik este a műtét után, cigarettázásból jövet a kórteremben az ágyam előtt összeestem. Az ápolónő ágyba segített és csak reggel vettem észre, hogy a bal karom újait nehezen tudom mozgatni. Addig 10 ujjal gépírtam, attól kezdve a bal kezemet csak egy-két segédművelet elvégzésére tudtam használni gépírás közben. A kórházi kibocsátó levélben már szerepelt a „hemipareza spastica stinga” diagnózis, ami a második történés után is szerepelt, amikor is az egész baloldalam lebénult.
Valószínű, hogy kisebb stroke-on már korábban átestem, csak nem tudtam róla, mert egyszerűen buta voltam, tapasztalatlan, nem hittem hogy bajom eshet, nem volt időm törődni magammal, stb, mint ahogy az lenni szokott....
Volt egy nagyon régi karórám, amit nagyon féltettem és óvtam mindentől, és mintha csak bosszantani akart volna a bal karom, ügyetlenül gyakran belevertem hol egy ajtóba, hol egy bútordarabba, ami mellett mentem el. És ilyenkor az ütés következtében kinyílt, illetve szétesett a karóra, szétszóródva a földön, a bal kezemen, csak az óra háta maradt az óraszíj által rögzítve. És csak miután megtörtént az „első, hivatalosan is jegyzett” stroke-om a kórházban, jutott eszembe, hogy nem ok nélkül vertem én szét az órámat annyiszor, valószínű, hogy kisebb agytörténéseim voltak már korábban is azért éreztem, olyan ügyetlennek, esetlennek a bal karom, de akkor még ment a tízujjali gépírás.
(folytatás köv.)

Hatvanöt fölött...

Hát erről van szó: hatvanöt után mit akar(hat) még az ember?
Én pedig idén, azaz 2008 szeptember 19-én betöltöttem a 65-öt. Mit akarok hát? Alapjában véve semmit, de ha már megadatott a lehetőség, PC, internet stb., hát élni szeretnék vele: egyrészt tájékozódni a neten, az egészség - betegség témakörben, a koromnak megfelelő jellegzetességek felkutatásával, az itt olvasottakból is okulni - különben mi értelme lenne az egésznek? - az olvasottakat összevetni saját tapasztalataimmal, mert ugye 65 év alatt azért sok mindent megtapasztal az ember, jót - rosszat egyaránt, végezetül de nem utolsó sorban, meghallgatni mások tapasztalatait, véleményét és okulni azokból is, "a jó pap is holtig tanul...".
Szükségesnek tartom leszögezni, hogy nem törekszem népszerűségre, nincs szándékomban okítani senkit, tehát pusztán az általam talált, a témába vágó információ és az ezzel kapcsolatos saját tapasztalataim, gondolataim megosztása a célom, amolyan "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" alapon. És ha időnként hosszabb ideig nem jelentkeznék frissittésekkel, ne feledjétek, hogy elmúltam 65 éves, tehát sok minden közbe jöhet(ett), igen akár még AZ is...
Summa- sumarum: nincsenek elvárásaim senki irányába, de nem is akarok megfelelni senkinek és semminek! Egyszerűen írok ha kedvem van és időm engedi, minden különösebb cél nélkül, és hallgatok amikor nincs mit mondanom, vagy kedvem mondani, azaz írni. Nem mellékes számomra, hogy ez jó agytorna is egyben.

Íme tehát az egészség...

Ezért (is) szeretem a bloggert - na nehogy elhiggye magát az ég szerelmére - mert nagyon ésszerű és operatív, könnyen kezelhető, még az olyan vén bunkóknak is mint én. Tehát ezt is létrehoztam, most már nincs időm ki is próbálni, de legközelebb ezzel kezdem. Így egy kicsit megoszlik a teher, mert eléggé zsúfoltnak tűnt a korábbi egységes blog. Azzal természetesen nem vesződöm, hogy az eddig írtakat szétválasszam, hanem ami ezután íródik kerül más - más helyre...És most lássuk a medvét, hogy néz ki?